Szubjektív Újbuda

Albertfalvi Közösségi Ház
2021.06.16 11:40

Megjelent a válogatáskötet, amelyben a 2020-as Szubjektív Újbuda pályázatra beérkezett művekből olvashatunk egy csokorra valót.

Szubjektív Újbuda

Fotó: Fortepan/Fortepan

 

Ha a helytörténet szót halljuk, akkor a legtöbbünknek egy félhomályos kiállítótér jut az eszébe, ahol régi használati tárgyak, bútorok és megsárgult fotók segítségével idézik meg egy település múltját.

 
Egy családi összejövetelen, vagy egy baráti társaság kocsmai beszélgetésén elhangzó régi történetek, anekdoták hallatán viszont eszünkbe sem jut, hogy a jelenlévők mind helytörténészek, hiszen egy hely múltjáról is mesélnek, ahol a család él, vagy ahol a jelenlévők a gyerekkorukat, diákéveiket töltötték.

 
Globalizált világunkban viszont szinte teljesen mindegy hol élünk, hiszen mindenhol ugyanazok az üzletláncok és világmárkák vannak jelen, ugyanazokat a filmeket nézzük a mozikban, miközben az egyenchipset majszolva a „tök” egyforma fast fashion ruhánkra cseppen az egyenszósz.

 
S valójában a környezetszennyezés vagy a klímakatasztrófa mellett a fenti kulturális katasztrófa is globális probléma. Éppen ezért nem véletlen, hogy egyre több ember számára válik egyre fontosabbá a lokalitás, egy adott helyhez való kötődés. Amely nem csak a helyi zöldség és a gyümölcs vásárlása, vagy a szelektív hulladékgyűjtés terén jelentkezik, hanem a helyi ízek, illatok, hangulatok, pletykák, szokások és hagyományok, azaz a hely történetének az ismeretére és annak gyarapítására is igaz. Ugyanis a világfalu csak egy konstrukció, nem egy belakható tér, amelynek minden szegletét ismerjük. A belakható tér emberléptékű, amely lehet egy falu, egy kisváros, vagy egy nagyváros része: egy kerület, egy negyed, amelyet az egyén a magáénak érezhet, hiszen rengeteg emlék köti hozzá.

 
Az Albertfalvi Közösségi Házban működő Etele Helytörténeti Gyűjteményben, több program is indul az elkövetkező években, amelynek első elemeként 2020 tavaszán elkezdődött a kerületi szóbeli emlékek gyűjtése. A Szubjektív Újbuda pályázatra olyan valós történeteket, visszaemlékezéseket, leírásokat vártunk, amelyek a XI. kerület, illetve az azt alkotó városrészekhez kötődődnek, az itteni eseményekről mesélnek. Ugyanis azt tűztük ki célul, hogy Újbuda helytörténetét minél személyesebbé tegyük, s így közelebb vigyük az itt élő emberekhez. Hiszen kerületünk emlékek nélkül pusztán üres utcák, terek és épületek halmaza lenne. Újbuda számunkra, akik itt élünk, nem csak a lakóhelyünk, hanem az otthonunk is, ezer történettel, vidám vagy megható emlékekkel.

 
Felhívásunkra több mint ötven emlék, emlékfoszlány és történet érkezett, amelyek hol örömteli, hol szomorkás, hol történeti érintettségben tekintenek vissza az elmúlt évtizedekre. Ezeken keresztül megelevenedik a XI. kerület közelmúltja, úgy ahogy azt az utca embere megélte. A pályázatra beküldött és elfogadott műveket a https://szubjektivujbuda.blog.hu oldalon olvashatják az érdeklődők.

 
Terveink szerint 2020 végére jelent volna meg ez a kiadvány, azonban a koronavírus világjárvány – többek közt – ezt a tervünket is felülírta. Így fél évvel később adhatjuk át az olvasóknak ezt a válogatást, amelyben a beérkezett írásokból nyújtunk át egy csokorra valót. Többek közt azzal a nem titkolt céllal, hogy több olvasó is kedvet kapjon az íráshoz, a helytörténeti kutatásokhoz, a közös múltunk megismeréséhez és bemutatásához. Ezért hoztuk létre az Etele Helytörténeti Kör Facebook-csoportot, amely keretében közvetlenül tarthatjuk egymással a kapcsolatot, új tagokat toborozhatunk; dokumentumokat, fotókat és linkeket oszthatunk meg, valamint helytörténeti kérdéseket tehetünk fel, s azokra rögtön válaszokat is kaphatunk. Az online csoport lehetőséget teremt arra, hogy ne csak a környékbeliek számára legyünk elérhetőek, hanem a világ bármely tájáról lehessen csatlakozni közösségünkhöz.

 
A későbbiekben tervezünk elindítani egy honlapot is, amelyen kerületünk múltja elevenedik meg az érdeklődők számára. Itt nem csak száraz tényeket és helytörténeti írásokat szeretnénk közölni, hanem egy-egy városrészre rákeresve a látogató előtt régi fotók, emlékek, történetek elevenednek meg; valamint az ott élt ismert vagy kiemelkedő személyek bemutatását, illetve az ott található jelentős épületek, intézmények történetét is elolvashatja.

 
Kérjük, ön is ossza meg velünk egy kedves családi történetét, küldjön be régi fotókat a kerületről, mutasson be egy az ön városrészében élt kiemelkedő személyt, vagy írjon kedvenc helyeiről!

 
Az írásokat és a fotókat folyamatosan várjuk az akh@ujbuda.hu címen, a szerző nevével és elérhetőségével, illetve a beküldött emlékképek és történetek helyszínének és idejének megjelölésével együtt. Egy írás legfeljebb 5000 karakter lehet.

 

Csatlakozzon ön is az Etele Helytörténeti Kör Facebook-csoporthoz, ahol együtt tárhatjuk fel a XI. kerület múltját:
https://www.facebook.com/groups/helytortenet11/

 

A kiadványt az alábbi linkre kattintva pdf formátumban le tudja tölteni:
Szubjektív Újbuda

 

© KözPont Újbudai Kulturális Nonprofit Kft., 2023 | Minden jog fenntartva.