Újbuda Ezüstkar

Albertfalvi Közösségi Ház
2020.06.02 05:28

Az együttest a közös éneklés, a zene szeretete hozta össze, és ma is ez a legnagyobb összetartó erő.

Újbuda Ezüstkar

 

Hétfő: 9.00-10.30

 

A kórus 2015 őszén 8 fővel alakult, 2021-re már 38 főre bővült létszáma – a tagok valamennyien 60 éven felüliek. Az együttest a közös éneklés, a zene szeretete hozta össze, és ma is ez a legnagyobb összetartó erő. Sokféle rendezvényen lépnek fel, például kiállításmegnyitókon, kerületi rendezvényeken, vidéki helyszíneken, templomokban. Énekeltek a Budai Várban a Kodály Zoltán emlékhangversenyen, jártak a Pető Intézet óvodásainál és a győri értelmi fogyatékosok intézetében, budapesti és vidéki idősek otthonában, hogy programjukkal színt vigyenek a hallgatóság életébe. Évente csapatépítő kórustábort szerveznek vidéken, melyek során templomi koncerteket is adnak. Tabajdon két alkalommal művészeti táborban vettek részt.
Az Újbudai Szenior Ki Mit Tud-on nyújtott teljesítményüket a zsűri kétszer is második helyezéssel díjazta.
A pandémia alatt sem hagytak fel a közös énekléssel, online próbáik során számos új dalt tanultak.

 

A kórust a kezdetektől Békés Gyöngyi vezeti.

 

További részletek, következő fellépések és felvételek a kórus honlapján:

https://ujbuda-ezustkar.webnode.hu/

 

© KözPont Újbudai Kulturális Nonprofit Kft., 2023 | Minden jog fenntartva.