VÉGET ÉRT AZ ALBERTFALVA200 EMLÉKÉV

Albertfalvi Közösségi Ház
2020.06.02 05:28

Az Albertfalvi Közösségek Karácsonyán Farkas Zsolt összegezte a bicentenáriumi emlékév eseményeit.

  

Hölgyeim és Uraim!

  

Sok szeretettel köszöntöm önöket az Albertfalvi Közösségek Karácsonyán, amely közösségi házunk hagyományos évzáró rendezvénye. Ezeken az estéken művészeti csoportjaink kis műsorral szoktak kedveskedni az érdeklődő közönségnek, majd értékeljük az elmúlt évet: számba vesszük, hogy mi minden történt intézményünkben, illetve milyen tervekkel vágunk neki a következő esztendőnek.

  

Idén különleges évünk volt, hiszen Albertfalva fennállásának kétszázadik évfordulóját ünnepeltük közösen, amelyen részt vett az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola, a Don Bosco Katolikus Általános Iskola, a Szent II. János Pál Iskolaközpont, az Albertfalvi Keresztény Társaskör, az Albertfalvi Lokálpatrióta Egyesület, az Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjtemény és az Albertfalvi Közösségi Ház. Az emlékévet Újbuda Önkormányzata támogatta, amelyet ezúton is köszönünk!

  

Így visszatekintve nagyon gazdag és sokrétű programkínálatot állítottunk össze, amelyeken keresztül minden korosztályt sikerült megszólítanunk. A teljesség igénye nélkül csak néhányat említek meg:

Márciusban egész napos előadássorozatot várta az érdeklődőket a közösségi házban, amelyen Albertfalva múltját, valamint településünk jeles személyeinek munkásságát mutatták be az előadók; illetve az Albertfalvi Lokálpatrióta Egyesület bemutatta Albertfalva zászlaját, amelyet az Albertfalvi Mustrán hivatalosan is átadtak a városrész polgárainak.

 

Júniusban az Albertfalvi Mustra szabadtéri rendezvény a bicentenárium jegyében, városrészünk őslakosaira emlékezve, a német nemzetiségi kultúrát és az asztalosipart állította programkínálatának a középpontjába.

 

Szeptemberben jelent meg „Hogy el ne fújja mind a szél” címmel egy képes album, amely régi képeslapok és az év elején megjelent felhívásra beérkezett családi fotók segítségével idézi meg a lakóparkok és panelházak előtti Albertfalva hangulatát.

  

Szintén szeptemberben zárult egy fotópályázat, amelyre a mai városrészt, annak szerethető, s olykor meghökkentő részleteit bemutató felvételeket lehetett beküldeni, amelyeket az instagram.com/Albertfalva200 oldalon lehet megtekinteni.

 

A múlt és a jelen mellett a jövőre is gondoltunk. Tavasszal az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola invitálta meg a helyi felső tagozatos diákokat egy izgalmas multimédiás helytörténeti vetélkedőre. A nyár első napján – az Albertfalvi Mustra keretében – családi kalandtúrán vehettek részt a gyerekek, amelyen a városrész különböző pontjain kellett ravasz és fogós kérdésekre válaszolni, illetve megfogalmazni azt, hogy milyen lesz Albertfalva kétszáz év múlva. Októberben pedig a Don Bosco Katolikus Általános Iskola várta a kisdiákokat egy vidám helyismereti játékra.

 

Októberben felavattuk Albertfalva alapítójának, Albert Kázmér Ágost szász-tescheni hercegnek a mellszobrát a Mahunka Imre téren.

 

Novemberben az Albertfalvi Keresztény Társaskör által szervezett kórustalálkozó indította az Albertfalvi Napokat, amely az Albertfalva200 Ünnepi Hangversennyel ért véget. A záró koncerten Kocsis Krisztián zongoraművész és családja, valamint a Budapesti Vonósok működtek közre. Ezen az estén Kocsis Krisztián, mint zeneszerző is bemutatkozott három ősbemutatóval, amelyek között volt az Albertfalva fennállásának 200. évfordulójára írt ünnepi zeneműve is.

 

S ne feledkezzünk meg az „Édes Albertfalva” gasztropályázatról sem, amelyre beérkezett süteményrecepteket jövő év tavaszán szeretnénk megjelentetni egy füzetben. S véget ért az a szavazás is, amelyen Albertfalva kedvenc süteményét kerestük. (A Rákóczi túrós lett a győztes.)

  

Ezúton is szeretném megköszönni mindazon intézmények, civil szervezetek és önkéntes segítők munkáját, s különösen Balogh Zsuzsanna munkatársamnak az elmúlt esztendőt, a rengeteg programot, pályázatot, vetélkedőt és kiadványt, amelyekkel méltóképpen ünnepelhettük Albertfalva fennállásának bicentenáriumát!

© Újbudai KözPont – Kulturális Pedagógiai és Média Kft., 2019 | Minden jog fentartva.