Dr. Sipos Tihamér emlékkiállítása

Albertfalvi Közösségi Ház

Kisplasztikák, japán témájú képek és fegyverek kiállítása a Kályha Galériában

  

Megnyitó: 2024. június 11. kedd 18 óra

Köszöntőt mond: dr. Máté Róbert az Albertfalvi Lokálpatrióta Egyesület elnöke

A család nevében a kiállítást megnyitja: Sipos Artúr


Dr. Sipos Tihamér 1935-ben született.
A katonai szolgálat után vésnöknek jelentkezett. Munkavizsgájával, a Laokoón-csoporttal rögtön Ybl-díjat nyert.
Ezt követően rengeteg munkát kapott a Vésnök Szövetségnél. De sok önálló megrendelésnek is eleget tett, így rengeteget dolgozott munkaidőn kívül is.
Érdeklődése azonban sokkal szerteágazóbb volt ennél. Bronzplaketten a legtöbb római császár portréját is megmintázta: először megrajzolta, majd gipszből üveglapra elkészítette, s végül bronzból kiöntötte. Római császárok mellett egyházi méltóságok portréit is elkészítette. A bronzplakettek mellett művészetének fontos részét képezte a japán bélyegsorozatok megfestése is.
Vitathatatlan, hogy igazi polihisztor volt. Rengeteget olvasott, képezte magát, jogász diplomát szerzett. Otthon passzióból vésett, rajzolt, festett, faragott. Sosem állt meg a munkában, fejlődésben, tanulásban.
Utolsó műve Vaszary Kolos püspök portréja volt. Ugyanis a róla elnevezett esztergomi kórházban gyógykezelték, s tiszteletből alkotta meg a portrét.


A tárlat augusztus 27-ig tekinthető meg, hétköznapokon 9 és 17 óra között.

 

 

© KözPont Újbudai Kulturális Nonprofit Kft., 2023 | Minden jog fenntartva.