Sümegh László: Életem

Albertfalvi Közösségi Ház

A TINTA könyvkiadó könyvbemutatója

 

2025. november 8., szombat 17 óra

 

A TINTA Könyvkiadó örömmel, de egyúttal fájdalommal adja közre Sümegh László tizedik könyvét. Fájdalommal, amiért a szerző már nincs közöttünk, de örömmel, amiért a kéziratban maradt szöveget posztumusz megjelentetve méltó emléket állíthat az egykori gimnáziumi tanárnak, iskolaigazgatónak, amatőr zenésznek, hívő kereszténynek, albertfalvi lokálpatriótának.
Nem hagyományos életrajzot tart azonban kezében az olvasó. Sümegh László kitartó kutatómunka után papírra vetette felmenői történetét is: apai ágon a szépapjáig, anyai ágon az ükapjáig visszamenőleg ismerkedhetünk meg egy nem hétköznapi családtörténettel, benne többek között mézesbábos (azaz mézeskalács-készítő) és étteremtulajdonos, valamint kürtművész és asztalos ősökkel. A szerző mesélőkedve saját gyermekkoráról szólva sem csökken, nosztalgiával és humorral emlékszik vissza a családi karácsonyokra, a kényszerű hegedűtanulásra vagy épp egy március 15-i előadásra a gyermekszanatóriumban. Végül öt vele készült, tartalmas interjúból ismerhetjük meg zenei sikerekben gazdag ifjúkorát, tanári pályafutását és iskolaigazgatói éveit, az íráshoz való viszonyát, valamint szoros kapcsolatát szülőföldjével, Albertfalvával.

 
A könyvbemutatón közreműködnek: Sümeghné Kántor Mária Bernadett – ének, Kántor Zoltán - ének, dr. Meskó Bánk előadóművész, Kiss Gábor (TINTA Könyvkiadó) és dr. Máté Róbert (Albertfalvi Lokálpatrióta Egyesület)

 

ALBERTFALVI NAPOK
A belépés díjmentes!

 

 

© KözPont Újbudai Kulturális Nonprofit Kft., 2023 | Minden jog fenntartva.