Mindennapjaink geometriája

Albertfalvi Közösségi Ház

Kovács Judit fotókiállítása

 

Megnyitó: 2024. szeptember 17., kedd 18 óra

 

Megnyitja: Fabó Kati fotóművész


„Nem úgy látjuk a dolgokat, ahogy azok vannak, hanem úgy, ahogy mi vagyunk...”

Amióta fontossá vált számomra a fotózás (és ez nem tegnap történt), egyre inkább megélem ennek a mondásnak az igazságát. Akár természetben, akár városi környezetben körülnézve öröm megfigyelni nem csak a fények, árnyak, színek izgalmas szépségeit, hanem velük együtt a formák, a perspektívák gazdagságát is. Ha az ember körbejár egy épületet, vagy éppen egy kerti padot, egy fát, az szinte lépésenként más arcát mutatja. Mindenkor kihívás megtalálni azt a pontot, ahonnan leginkább kifejezésre jut a dolognak a számomra fontosnak ítélt jellemző karaktere, hangulata.
Gondolom, ugyanaz a téma más-más fotós megjelenítésében egészen másként jelenhet meg. Ez gyakran tanulságos, izgalmas játékra ad módot, akár erősen eltérő interpretációkat sugall. Hát ez a szép ebben a dologban!
Örömmel élek az Albertfalvi Közösségi Ház által kínált lehetőséggel, hogy egy válogatással mutassak a fentiekre példákat.

Kovács Judit


A tárlat október 11-ig tekinthető meg, hétköznapokon 9 és 19 óra között.

 

© KözPont Újbudai Kulturális Nonprofit Kft., 2023 | Minden jog fenntartva.