Diwali Kupa

Albertfalvi Közösségi Ház
2021.06.14 12:16

Első alkalommal rendeztük meg az indiai hangulatú gyermeksakkversenyt.

 

Eredetileg 2020 novemberében rendeztük volna meg versenyt a Diwali ünnephez kapcsolódóan, azonban a koronavírus-világjárvány felülírta terveinket, s így 2021. június 13-án került sor az első Diwali Kupára, amelynek védnökei India Nagykövetsége és az Amrita Sher-Gil Kulturális Központ voltak.

 
A megnyitón a szervezők és a verseny védnökeinek képviseletében Ms Tanuja Shankar igazgató asszony ünnepélyesen meggyújtották a Diwali-lámpást. Majd a köszöntők után különleges meglepetésként Vishwanathan Anand ötszörös világbajnok, sakknagymester vidóüzenetben üdvözölte az első Diwali Kupán résztvevő gyerekeket.

 
A versenyen a résztvevők öt korcsoportban játszottak egymással, a legfiatalabb versenyző hat éves volt.

 
Az eredményhirdetés előtt indiai táncbemutató szórakoztatta a játékosokat. Korcsoportonként a győztesek kupákat, az első három helyezett érmeket és ajándékcsomagokat vehetett át az oklevél mellé. Az összes játékos indiai meglepetés ajándékokat és emléklapot kapott.

 

© KözPont Újbudai Kulturális Nonprofit Kft., 2023 | Minden jog fenntartva.